Furcsa lehet a koronazár, a pezsgős palack, az opálos-buborékos folyadék, de érdemes kísérletezni, mert csodát rejthet.
Még szakmai körökben is elég szélsőséges a PetNatok megítélése, egy borversenyen is fültanúja voltam, ahogy – egyébként jól képzett – szakemberek teljesen téves információkat hangoztatnak a PetNatokról.
De akkor töltsünk tiszta vizet vagy opálos PetNatot a pohárba és nézzük is meg miről is van szó.
Mi is az a PetNat?
A PetNat tulajdonképpen a legősibb pezsgő.
Míg a tradícionális francia eljárással készülő pezsgők két erjesztéssel készülnek – először készül egy alap bor, amit (tirage likőrrel) másod erjesztenek palackban, amely során a széndioxid oldódik a borban, végül a seprőt kilövik a palackból, majd a hiányzó mennyiséget expediciós likőrrel vagy pezsgővel pótolják.
Ehhez képest a petnat egy erjesztéssel készül; miközben folyik az erjesztés tartályban folyamatosan monitorizni kell a cukor szintet, amikor kellően alacsony – vagyis nem lesz olyan magas a nyomás, hogy felrobbanjon a palack, de kellően sok lesz buborék az erjedéséből – palackba töltjük, így az erjedés a palackban fejeződik be, ettől lesz buborékos a végeredmény. Petnat esetén nincs seprőkilövetés sem, így a Petnatok jellemzően opálosak, nem ritka, hogy borkő is van a palack alján.
Technológiai szempontból elég izgalmas ez a megoldás, ugyanis így a borásznak lehetősége sincs beavatkozni; a palackozás után már csak a szerencséjében bízhat, hogy az erjedés jó irányba megy és szeretni fogja a végeredményt.
Sokakat meglepetésként ér, hogy a PetNat palackját koronazárral szokás zárni, aminek nagyon egyszerű indoka van; a koronazár nyomás álló, így nem kell a dugó kilövellésétől tartanunk.
Hogy nyissunk ki egy PetNatot?
Mivel a PetNatokban uralkodó nyomást nagyban befolyásolja a palackba töltéskor uralkodó cukor tartalom, néhány gramm eltérés akár 1bar nyomáskülönbséget is eredményezhet, ezért a PetNatok között komoly eltérés lehet.
Alap szabály, hogy a palackot jól behűtve nyissuk ki (minél hidegebb annál jobban oldódik benne a széndioxid, ezért kevésbé akar majd kifutni).
Különféle praktikák léteznek: szög segítségével óvatosan csökkentjük a nyomást a koronazáron keresztül, de van aki víz alatti kinyitásra esküszik, ez utóbbihoz nem árt egy férfiasan széles hüvelykujj amivel be lehet fogni a palack száját 🙂
Én csak a saját PetNatjainkról beszélhetek (2020 és 2022), mivel egyikben sem uralkodik a pezsgőknél sokkal nagyobb nyomás, így azt javasoljuk, hogy jól behűtve, egyszeri fejrefordítás után (hogy felkeveredjen a seprő és egyformán legyen opálos az elsőtől az utolsó pohárig) gyors mozdulattal nyissuk ki és már tölthetjük is a poharakba – a biztonság kedvéért nem árt ha nem a frissen festett nappaliban ejtjük meg a procedúrát, de nekünk még nem volt vele soha problémánk.
Szóval ne álljunk ellen ennek a régi újdonságnak, kóstoljunk Petnatot ha van rá lehetőség!